A történetünk

Közel 30 év tapasztalatszerzésének eredménye az, hogy 2013-tól tudatosan kezdtünk el foglalkozni a kereskedelmi panaszkezeléssel, fogyasztói érdekek vitás ügyintézésével, embertársak ügyeinek intézésén keresztül is újabb tapasztalatot szerezve.

Gyorsan ráébredtünk, hogy a piacon igény van a munkánkra és a panaszok és reklamációk ügyintézése során szerzett tapasztalat, üzleti értékkel bír. Előbb csak barátaink, majd az Ő barátaik fordultak hozzánk és kisebb majd nagyobb fogyasztói reklamációk ügyintézésével bíztak meg bennünket. Szép lassan eljutottunk oda, hogy a kicsi ügyek sok időt és aránytalanul nagy költséget jelentettek számunkra és kifeküdtünk.

Rá kellett ébrednünk arra, hogy a fejlődés akkor történhet meg, ha standard megoldásokat hozunk létre, a felhalmozott tapasztalatot egységesítjük. A standardok kidolgozása után képesek lettünk segíteni a pici ügyek gépies megoldásában ugyan úgy, mint a nagyobb vagy bonyolultabb ügyek esetében.

YouTube player

2019-re elértük azt a megoldást, ahogyan saját erőből és standardakkel, saját ügyvédi koopeárciókkal, lelkes és autodidakta módon is tanulni akaró kooperátorokkal kiegészülve, kialakult a működés technológia. Az a megoldás, ahogyan ma a fogyasztói és kereskedelmi panaszokat kezelni tudjuk, közösséget formálva, együtt mások érdekeit is látva de a magunk által koordinált megoldásokkal. 2020-ban tervezett indulásunkat a Pandémia leállította és prioritást szerzett a családjaink életének koordinálása. Ma is előrébb valónak gondoljuk a család és gyermekeink  prioritását, ezért aztán volt időnk újra átgondolni az indulás lépéseit is.

Csapatunknak ugyanúgy része a nagycsaládos szoftverfejlesztő apukák, az egyetemen oktató professzorok, a kereskedelmi területen nemzetközi előadást tartó egyetemi tanárnő, a mások életét jobbá tévő önkéntesek, közösség építők, pedagógusok és mindenki, aki segíteni, javítani akar mások életén.

Közösségünk fejlődését a törekvő és alázatos munka építette úton haladással biztosítjuk, a jó és hasznos céljaink irányába. Úgy gondoljuk, bárki részese lehet sikerünknek. Csupán csak építeni akarjon és kitartó, alázatos munkával, mások sikerén dolgozni. 

2022 júliusában, amikor az Adhoc.Support megoldásunk több országban is elkezdi munkáját, számos olyan érdekérvényesítő megoldást tudunk a hátunk mögött, ami egyedi és ismeretlen megoldás, kvázi reform megoldás. A kizárólag írásban kezelt, digitális adat jelöléssel, címkékkel, azonosítással, védetten kezelt beérkező és kommunikált adatok rendszere a növekedéssel együtt, flexibilisen szerez új és újabb elemzési és adatkezelési prioritást.

Közösségünk szlogenje a “Nem vagy egyedül” egy stabil informatikai háttérrel rendelkező csapat egyedi fejlesztései, publikus megoldásai és számos big-data megoldása, hamarosan a világ minden országában a vásárlók millióinak biztosít, versenyképes szolgáltatásokat és közösségi érdekérvényesítési megoldást.

Fejlesztéseink, csapatunk és közösségünk növekedése hatására 2022 elején saját és egyedi elemzéseket is biztosító adatközpont építését kezdtük meg, melyhez számos országban, a téma iránt nyitott egyetemekkel kötünk kutatási együttműködést.

Úgy ítéljük meg: a fogyasztói jogok mellé, a gyártói felelősség, a panaszkezelés olykor hektikus ügyintézése is szükségessé teszi, a logikus, nemzetközi adatbázisban rögzített és elemezhető panaszkezelést majd a big-data adatelemzéssel történő adatvisszanyerést és közösségi minőség és termék monitoringot.

Közös erővel, együtt mert szlogenünk: “NEM VAGY EGYEDÜL!”

 

Csatlakozás a közösséghez
Panaszbenyújtás

 

GDPR Cookie Consent with Real Cookie Banner