Fogyasztói panaszkezelés

A tömeges panasz egy kicsike egyéni panaszból keletkezik. Például: az elmúlt évek során több tízezer mobiltelefonnak volt tipikus vagy tömegessen azonos hibája. A gyártó annak ellenére tagadta a hibát, hogy több panaszos, több tucat panaszt indított. A fogyasztói panasz a vásárlóktól, különféle országok, más és más viszonteladói üzletében keletkeztek. Soha nem kerültek összekapcsolásra. Egyik panaszos sem tudta, hogy más panaszos ezt a hibát tőle függetlenül már bejelentette a világ másik pontján. A panaszok a vásárlás után több hónappal jöttek létre, de a termékek műszaki hibáira a gyártó csak legyintett. Aztán a földrajzi határokat az Internet leküzdötte, és már is előkerült a tömeges panasz: a multi a Bíróság beiktatása nélkül sok esetben meghátrált. Néhányan a tömeges panasz nyújtotta erőt mérték a multi pénzügyi erejéhez: a fogyasztói panasz közösségi ereje végül őket is elsodorta.
Adhoc.Support - érdekérvényesítő közösség. Közös erővel ,együtt! Fogyasztói érdekeink érvényesítése és a tömeges fogyasztói panaszok kezelése

Adhoc.Support - érdekérvényesítő közösség. Közös erővel ,együtt! Fogyasztói érdekeink érvényesítése és a tömeges fogyasztói panaszok kezelése

Az Adhoc.Support egy olyan fogyasztói közösség, amely a világ első érdekérvényesítő közösségeként jött létre, fő célja a kereskedelmi panaszok kezelése és elemzése. A cég létrehozott egy folyamatosan bővülő adatbázist, amelyben a panaszokat térben, időben, gyártókra, márkákra, gyártelepekre és akár a műszakra is lebontva tárolják. Az adatbázis segítségével megállapítható a panaszok eredete, valamint azok okozói. A komplex analízis során az Adhoc.Support felismeri, hogy hol, ki, mikor és milyen összefüggésben lehet érintett a többi ember panaszában. Ez lehetővé teszi, hogy a közösség jobban megértse és kezelje a kereskedelmi panaszokat, és segítsen a fogyasztóknak érdekeik érvényesítésében. Bárki, bárhol és bármikor küldhet be panaszt az Adhoc.Support rendszerébe.  Egyel több panasz, egyel több lehetőség a hathatós közös fogyasztói panaszkezelés  irányába. 

A fogyasztói panaszkezelés egy konfliktus: te konfliktustűrő vagy konfliktuskerülő vagy?

Évekkel ezelőtt mesélte egy indiai elefánt tartó, hogy amikor kicsi az elefánt kikötik egy viszonylag erős kötéllel és megrémítik az állatot, hátha elszalad. Mivel azonban nem szakad el a kötél, hát az állat rájön, a kötél erős. Amikor aztán nagy lesz az elefánt, bármi is történik, az elefánt már nem indul neki a kötélnek, mert hát megtanulta bébi elefánt korában, hogy a kötél erős.  Ez az a fajta pszichológia állapot amiért az életünkben létrejött panaszos ügyeket, egyszerű rutin vagy rossz tapasztalat okán, nem akarjuk sehogyan sem az életünkbe.  Ennek okán, amikor észleljük, hogy nem jó terméket, szolgáltatást kapunk, akkor bizony feljönnek azok a korábbi tapasztalatok, amelyek megoldáshoz, vagy a teljes visszautasításhoz vezettek.

adhocsupport-erdekervenyesito-kozosseg-kozoserovel-egyuttHogyan néz ki, ahogyan felépül a fogyasztói panaszkezelés?

Elsőként a töretlen biztonságunk miszlikekre foszlik, majd az eltört darabon sétálva jutunk el a remélt megoldásig. A megoldást tudjuk, de sokunk számára a komfortzónán kívül esik. Konfrontáció, reklamáció, érdekeink érvényesítése. Nekimegyünk a megoldást keresve a problémának, vagy simán egy magyarázattal elintézzük: kell ez nekem? Megéri ez? Az idő nem drágább? – pedig a kérdés az, hogy kiállunk magunkért. Az Adhoc.Support közösséggel együtt, ezt másokkal együtt tesszük meg. Nem vagyunk egyedül.

Az Adhoc.Support érdekérvényesítő közösség szándéka a békés, gyors és hatékony, mindenki érdekeit figyelő problémamegoldás: szem előtt tartva a vásárlás örömét, és a pozitív élményének célját. Ezúton biztosítható a gyártók azon jóhiszemű szándéka, hogy jó minőségű termékük emberi hibák vagy akár géphiba által okozott bosszúság gyorsan és érdemben rendezhetőek.

Az Adhoc.Support közösséget a WebshopCompany Ltd. UK hívta életre azzal a szándékkal, ha egy termék hibás, vagy a vásárlónak kárt okoz, azt a közösség erejével és az Internet segítségével össze lehessen fogni. Mindezt helytől, időtől, országtól, nemzetiségtől, társadalmi rétegtől függetlenül, a nap 24 órájában.

Minden termék egy panasz, és minden panasz egy újabb fogyasztói panaszkezelés

Amikor a világ bármely pontján panaszkodunk, ott a panaszunk csak egy egyedüli panasz. Nem tudjuk, hogy ki, hol, mit jelentett, sokan esetleg pontosan azt a hibát panaszoljuk. Amikor viszont az Adhoc.Support és a WebshopCompany Ltd. Uk közös megoldását használjuk, ez határtalanná válik: a mi panaszunk egy az adott termékről közösségi panasz lehet: ha a panasz rendszeresen jelentkező, azonos, jellemzően hasonló felhasználói körülményekből ered, máris független lesz országtól, régiótól. Ezek után az erőt a panaszok száma adja meg.

Egy gyártó több éven át tagadta, hogy a készülékei hibásak,  de jött a tömeges panasz lehetősége

adhocsupport-erdekervenyesito-kozosseg-kozos erovel-egyuttAz elmúlt évek során több tízezer mobiltelefonnak volt tipikus hibája. A gyártó annak ellenére tagadta a hibát, hogy több tucat panaszt indítottak a vásárlók különféle országok más és más viszonteladói üzletében. A panaszok a vásárlás után több hónappal jöttek létre, de a termékek műszaki hibáira a gyártó csak legyintett.

Aztán a földrajzi határokat az Internet leküzdötte, és már is előkerült a tömeges panasz, a fogyasztók nagy, vagy különösen nagy tömegét érintő panasz halmaza. Néhány vérmesebb vásárló, néhány tízezer dollárt és ügyvédi közreműködést nem sajnálva végig vitte a reklamációt, így az ügy eljutott a Bíróságra. Végül a gyártó belátta, hogy az ügyeket el kell intézzék, ha nem kívánják a márkájuk hírét csorbítani.

A megmérettetés helyett a panaszok megoldása részben peren kívül, részben a Bíróságon, de elérte célját.

Eredetileg az ügyek megoldásában a helyi hatóságok nem értek el sehol sikert, mert a benyújtott panaszokra azt mondták a panaszosoknak: “Egyedi panasz, nincs tömeges bejelentés, ez nem lesz nagyobb ügy”. Ezzel szemben a közös erő hatásos lett.

A tömeges panasz és az ebből épülő fogyasztói érdekérvényesítő közösség, egy közös erő a fogyasztói panaszkezelés során

Az Adhoc.Support rendszere már a tesztelési fázisán túljutva, elkezdte azon tudatosan mások kárára cselekvő cégek megfigyelését, akik valóban abból élnek, hogy rossz terméket gyártanak, rossz szolgáltatást adnak, mégis a hatóságok előtt valamiért védelmet élveznek. Jelen fázisában pedig a tagság létszámának tudatos növelésével, a panaszolt termékek számának emelkedésével, elérhető, hogy prognózis szerűen mint egy időjárás jelentés: kezelhető a tömeges minőségi kifogás is.

Az eddigiekben megoldott ügyeink során, minden egyes termék panaszt úgy kezeltünk mint ha tömeges lenne és kerestük azokat, közösségek, baráti társaságok formájában, akiknek tudomása lehetett bármiféle a terméket érintő minőségi kifogásról. A preventív adatgyűjtés, gyorsnak és hatékonynak bizonyult, a célirányos kérdéseinkkel kiegészülve. Az Adhoc.Support közösség tagjaként pont ezt a fajta éberséget tudjuk biztosítani közösségünk tagjainak így neked is.  Csatlakozz hozzánk és oszd meg velünk személyes tapasztalataidat.

Csatlakozás a közösséghez
Panaszbenyújtás

Kéz a "DONATE" feliratra mutat egy aranyérmén.
Támogasd munkánkat.

Amikor támogatod munkánkat, nem csak a saját, de a családod jövőjét is biztosítod! Minden 1000Ft a jövő része! Az Adhoc. Support közössége olyan közösségi édelmet nyújt a fogyasztóknak, hogy még a szülők sem fognak aggódni a jövőjük miatt! De ne csak a családodért, hanem az egész világért is támogasd az érdekérvényesítést, és légy része egy olyan közösségnek, amelynek célja az igazság megnyerése! Támogasd munkánkat, hogy saját és családod jövőjét is biztosítsd! Az Adhoc. Support érdekérvényesítő közössége a fogyasztók jogait védi és segítséget nyújt panaszok kezelésében. Támogatásoddal részese lehetsz egy olyan közösségnek, amely fontosnak tartja a közösségi érdekeket, és aktívan részt vesz az érdekérvényesítésben.


GDPR Cookie Consent with Real Cookie Banner